Egy kölni művész, Gunter Demnig alkotta meg az ún.  botlatókövek (Stolpersteine) koncepcióját az 1990-es évek elején. Ars poeticája szerint „egy embert csak akkor felednek, ha neve feledésbe merült.” Demnig elkezdte gyűjteni a német nemzeti szocializmus  idején üldözöttek és deportáltak adatait. Az első 250 követ 1994-ben mutatta be a kölni evangélikus templomban és 1995 januárjában el is helyezett néhányat a városban. Mivel azonban nem volt erre engedélye, eljárás indult ellene. Egy évvel később – szintén a hatóság előzetes hozzájárulása nélkül – Berlin Kreuzberg kerületében illesztett a járdába 51 botlatókövet.  1997-től már legálisan helyezi el őket. Kinézetüket tekintve kis betonkockákról van szó, amelyekre réztáblákat applikál és azokba az adott személy nevét, születése és meggyilkolása helyszínét, valamint időpontját vési. Az így készült emlékkövet az áldozat elhurcolása előtti  lakhelyének bejárata előtt a járdába illeszti. Ha azonban egy városban már járt, nem ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen is  jelen legyen a kihelyezéskor.

Az első magyarországi botlatókövet 2007-ben a Ráday utcában avatták fel, s azóta évente körülbelül 50-100 darabot helyeznek el az ország minden pontján.

Pesterzsébeten 2024. július 12-én került átadásra az első botlatókő, amely Gertler Aladárnak állít emléket, aki munkaszolgálatosként 1943-ban esett szovjet hadifogságba és még ugyanabban az évben meghalt.

2025. április 16-án a holokauszt magyarországi emléknapján helyeztek el botlatóköveket, a Pestszenterzsébetről Auschwitzba deportált és meggyilkolt Gönczi Gyula (1874-1944), Gönczi Gyuláné (1876-1944) és Gönczi Marika (1936-1944) emlékére.