Az erzsébeti zsidó fiókhitközség 1876-ban alakult meg 10 család részvételével. A hitközség első elnöke Gráner Sándor volt, főgabéja (gondnoka) pedig Goldstein Sámuel. 

Az erzsébetiek az alsó – dabasi járáshoz tartoztak; az anyakönyvi kerület központja 1886-ban Soroksár lett. 1898 januárjában fogadták el a hitközség alapszabályait és megkeresték az országos izraelita irodát hogy az erzsébeti hitközséget jegyzékbe vetessék.  Márciusban  a soroksári hitközség agg rabbija, Schön Mózes meghalt. Utódját Soroksár és Erzsébetfalva 1899 végén együtt választotta meg. A döntés  dr. Krisháber Bélára esett;  ünnepélyes beiktatására 1900 januárjában került sor.

Az 1901-ben átadott erzsébeti zsinagógának köszönhetően 1903 – ban a rabbiszékhelyet áthelyezték Erzsébetfalva. Az izraelita hitközség anyahitközséggé alakulása ez év augusztusában fejeződött be, s ebből az alkalomból Dr. Krisháber Béla megtartotta ünnepi beköszöntőjét az izraelita templomban. 1910-ben dr. Vincze Jakab orvost választották meg az iskolaszék elnökének, egy évvel később pedig a hitközség vezetőjének. Ezek után Gráner Sándor tiszteletbeli elnök lett. Az első világháború komoly kihívások elé állította a közösséget is, amely sokszor felekezetre való tekintet nélkül segélyezte a rászorulókat. 

Ugyanebben az évben önálló hitközségi irodát is szerveztek, vezetőjévé Mann Gizellát nevezték ki, az ügyeket dr. Balázs Adolf hitközségi titkár - későbbi városi főügyész -  vitte.  1921-ben különálló kultúrosztály, gazdasági és szertartási ügyosztály létesült. A kultúrosztályban Roth Dezső, később Vermes Ármin vezetése alatt felolvasásokat és szabadelőadásokat tartottak. A gazdasági ügyosztály élén Fantusz Géza állt, aki mészárszékeket állíttatott fel és a szegények számára széderesteket rendezett. Mindezek mellett  ifjúsági szakosztály és leányegylet is működött (utóbbi Krisháber Ella vezetésével).

1922. március 26-án leplezték le az első világháborúban elesett  izraelita hősök emléktábláját. Az emlékbeszédet Dr. Krisháber Béla, az avató beszédet Dr. Vincze Jakab  mondta el. Az egyházi énekeket Abrahamsohn Manó, budapesti főkántor adta elő, a pesti izraelita hitközség férfi énekkarának kíséretével.

1922  szeptemberében nyílt meg a Hunyadi utca 29. alatt  a négyosztályos,  két tanerős Izraelita Elemi Iskola 70 / 75 tanulóval. Az igazgatói posztot  Molnár Dániel töltötte be, Cuckermann Ilona tanítónő a kezdetektől vele dolgozott. Hozzájuk csatlakozott 1926-ban Bánócz Olga tanítónő. A későbbiekben a hitközség az épületet átalakíttatta és kibővítette: két tanterme és egy nagyterme volt, utóbbit egy szétszedhető fallal lehetett kettéosztani. Az iskola támogatására jött létre az Izraelita Iskolabarátok Egyesülete, amelynek köszönhetően a szegény tanulók ruha, ebéd – és uzsonna, valamint tankönyvsegélyben részesültek. Az iskolaszék elnöke Deutsch Sándor volt.

A két világháború közötti időszakban a szélsőjobb erősödése Erzsébeten is megfigyelhető volt, az 1930-as évek elejétől a helyi Nemzeti Szocialista Párt is mind több hívet szerzett. 1938-ban dr. Endre László, a Fajvédő Szocialista Párt alapítója lett Pest – Pilis – Solt – Kiskun vármegye alispánja. Amikor  az erzsébeti közgyűlésen  megjelent, bejelentette, hogy új harcos jobboldali politikát akar.

Az 1939 júniusi városi választás e folyamat betetőzését jelentette. A Magyarság  július végén Távoztak a zsidók Pestszenterzsébet képviselőtestületéből címmel jelentetett meg egy cikket. Ezek szerint az ülés tárgya „ a legtöbb adót fizetők névjegyzékének az 1939.IV. tc. 3. bekezdésben foglaltaknak megfelelő kiegészítése” volt. A legtöbb adófizetői címen zsidó többé nem lehetett a képviselőtestület tagja és nem kerülhetett be a virilisek közé. Így a legnagyobb adózók jegyzékéből 44 zsidót töröltek, akik közül 23-an korábban képviselőtestületi tagok voltak.

A zsidó lakosság lélekszáma 1930-ban érte el a csúcspontot, a hitközség tagjainak száma ekkor 4522 fő volt (Az 1929-es Magyar Zsidó Lexikonban dr. Krisháber Béla 1600 családról ír.) . Az 1941-es népszámlálási adatok szerint 3978  izraelita és 650 keresztény vallású élt a városban. Az 1944-es Városi Szemle szerint Erzsébet lakossága 1869-ben kb.  91%-ban római katolikus vallású volt, a századfordulón a 16 ezres lakosság 10%-át tették ki a zsidók. Ez az arány azonban az eltelt évtizedek alatt lecsökkent, a lap szerint a munkásság nagyarányú növekedése miatt. Így 1944-re a 77 ezer lakos mindössze 5,2 %-a számított zsidónak.

A zsidótörvények és a második világháború borzalmai Erzsébeten is sújtották a zsidó lakosságot. Az üzemeket, vállalkozásokat elvették, az ügyvédi irodákat keresztényeknek adták át. Az erzsébeti gettóból július 1-jén  az embereket a monori téglagyárba, majd egy héttel később Auschwitzba vitték…

Az 1945-ben hazaérkezők romossá bombázott házakat, megszentségtelenített, kirabolt zsinagógát találtak. A hitközség közel 30 fős irányító állományából csak a főrabbi, a titkárnő és egy pénzbeszedő maradt életben. 1947-ben a dr. Krisháber 4500 fős veszteségről és 620 fő túlélőről adott számot. Minden bizonnyal sokkal több áldozattal kell számolnunk, részben a front előtt összetorlódott idegen zsidókból, részben a kikeresztelkedett hívekből.

A főrabbi, amint erre lehetősége volt, újra indította a hitközség életét. 1945. április 1-jén bejelentették a helyi izraelita hitközség megalakulását. 1948-ban a romos zsinagógát helyreállították,  egy rövid ideig ismét működött a Chevra Kadisa, a Talmud Tóra iskola és a Jótékony Nőegylet is. A „fordulat” után azonban minden megváltozott: erőszakkal megszüntették a hitközség civil szervezeteit, a Budapesthez csatolásra hivatkozva elvették a Pesterzsébeti Izraelita Hitközség önállóságát,  államosították a felekezeti iskolát. A „városrehabilitáció” miatt lebontott házak lakóit Budapest más kerületeibe - sokakat Zuglóba – költöztették át. A zsinagóga állaga is egyre romlott, a felújítására viszont nem volt pénz, így a MAZSIHISZ elődje, a MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete)  az 1960-as években eladta. Az évtized végére a hitközség fokozatosan elenyészett.